Ha nem csak inni, hanem tudni is akarod.

Italkultúra két percben

Pina Colada

LONGDRINK GLASS, BLEND



A karibi szigetvilág szülötte, ahol a helyiek a vendégek megvendégelésekor készítik az italt. Őse két régi helyi ital, amelyek egyikéhez zöld kókuszdió levét kevernek, a másik, a Saoco pedig kókusztejből és rumból készül. Három puerto ricoi bartender készítette el először a nagysikerű italt az ötvenes évek elején, végső formáját a Caribe Hilton Hotel's Beachcomber Bar-ban nyerte el.

Az antillákon friss gyümölcsöket, illetve gyümölcsleveket használnak, és gyakran a kókuszdió héjából lehet kortyolgatni. A friss összetevőkre utal az elnevezés is, mely szó szerint fordítva „tiszta ananász”-t jelent. Bár az összetevők állandónak mondhatók minden receptben, de az arányok sok esetben eltérnek egymástól, illet ve bizonyos receptek turmixgépes elkészítés javasolnak, jéggel összedarálva. 

  • 1 OZ VILÁGOS RUM
  • 1 OZ KÓKUSZ SZIRUP
  • 2 OZ ANANÁSZ JUICE
  • FRISS GYÜMÖLCS DÍSZÍTÉSpinacolada_creativelylicom.jpg

Mojito

BUCKET GLASS, BUILD

Kubából származik, egészen a 16. századra vezethető vissza a származása. „El Draque”, azaz Sir Francis Drake kapitányhoz kötődő történethez kapcsolódik: Drake 1586-ban hajózott el Havanna közelében, amikor skorbutjárvány tört ki a legénység körében. A helyiek egy nagyon is hatékony italt ajánlottak a betegség ellen: cukornádból készült párlat, lime, menta,és cukornádlé voltak az összetevői.Havannában sok helyen Angosturát adnak az italhoz, hogy az édességéből egy kicsit csökkentsenek. Más elbeszélések szerint az afrikából érkezett rabszolgákhoz kötődik az ital, hiszen az ő egyik kedvenc italuk volt a Guarapo, egy cukornád lé típus. Az biztos, hogy az eredeti recept nem tartalmazott lime lét.Szintén kedvenc itala volt Hemingway-nek, A Daiquiri és a Mai Tai mellett..

  • 1,5 oz világos rum
  •  3 OZ FRISS LIME JUICE
  • ½ OZ CUKORSZIRUP
  • 3-4 FRISS MENTAÁG
  • SZÓDA FELÖNTÉSmojito_endiferido_es.jpg

Mai Thai

SHAKE AND STRAIN, HOUSE SPECIALITY GLASS, ICE

1944-ben, Californiában született ez az ital, neve tahiti nyelven „jó”-t jelent- és a szigetlakóknak igaza van. A történetírás szerint egy Vic nevű kereskedő tahiti-ről fogadott vendégeket kínált meg ezzel a kreálmányával, akik belekóstolva e szavakkal illették az italt. Az 50-60-as években élte fénykorát az ital, elsősorban a polinéziai tiki-stílusú bárokban

  • 1 OZ világos rum
  • ½ OZ Creme de Almond
  • ½ OZ triple sec
  • Sweet and sour mix
  • ½ OZ Myers rum
  • friss gyümölcs díszítésmaitai_simplecocktailde.png

Cointreau Caipirinha

OLD FASHION GLASS, BUILD

A legenda szerint Sao Paulóban találták ki, 1918-ban, és eredetileg fokhagymával, mézzel és rummal készítették, a spanyol nátha elleni szerként, aztán valakinek eszébe jutott, hogy mi lenne, ha elhagyná belőle a fokhagymát és a mézet. Így az eredeti összetevők közül maradt a rum, valamint a lime, és a lime ízét kissé selymesebbé tegyék, került az italba a cukor.

A 2014-es vb ideje alatt a brazil bárokban igyekeztek Cachaca helyett az adott nemzetre jellemző itallal kihelyettesíteni, és bár a franciák nem jutottak sokáig a világbajnokságon, véleményem szerint az egyik legjobb változat a francia Cointreau-val készül:

o   4 fél lime (pohárban szétnyomva a szeleteket)

o   ¾ OZ cukorszirup

o   2 OZ Cointreau

o   tört jég 

caipirinha_scienceofdrinkcom.jpg

 

süti beállítások módosítása